10.fejezet

Kagura…

-         Segíteni. – Majd a bokrok közül Kagura lépett elő. – Én tudom, hol van Naraku rejtekhelye.

-         Rátalálok magam is. – majd el is indult. A féldémonak felrémlett, amikor azzal a Naraku nevű valakivel harcolt, akkor volt ott ez a nő is.

-         Megint álcázza magát. Soha nem találod meg. – sietett a válasszal, mielőtt még elmegy a kutya szellem. Sessu hátra fordult. – Miért segítenél?

-         Tudod hogy Naraku a szívemet magánnal tartja, ha megölnéd. Felszabadulnék.

-         Mutasd az utat. – mondta a démon.

-         Hosszú út, és veszélyes. Csak gyalogolva lehet megtenni. – sejtelmesen a démonra mosolygott, majd körül nézett. – hm, mostanság nem csak halandókat, ha nem szánalmas korcsokat is megmentesz? - a szeme megakadta Szireiszen.

-         Én legalább nem vagyok áruló. – sziszegte a foga között.

-         Vigyázz a szádra, te korcs. – és egy penge táncot, indított a legyezőjével. Szireisz gyorsan elő húzta a kardját, maga elé tartva felfogta őket, de így is eltolta az egész ereje.

-         Csak ennyit tudsz? – kérdezte meglepődve, szemöldök felhúzva. – Ennél még én is erőseb vagyok! – Sessut nézte miközben mondta. A földön keresztül egy vastag piros színű csík húzódott.

Amikor elérte Kagurát, megerősödve a magasba tört. De Kagura felugrott előle, amikor elérte volna egy kis hurrikánt indított, ami ellegyezte az egészet. Kagura most két hurrikánt indított mert az előző elhalt. Két oldalról közelítette a lányt, aki figyelmesen nézte mikor érnék el őt. Amikor már mind kettő ott volt, hátra ugrott. Azt hitte így majd egymást elgyengítik, de e helyet összeértek és meg nagyobbak lettek magukba szímpatva a lányt. Kinyitotta a szemét, de csak azt látta hogy valami körbe kőrbe forgatja. „roszul leszek ha ezt tovább nézem” becsukta a szemét, érezte hogy ő van a középpontban, és őt pörgeti az egész. Erőt vett magán, már így is fogytán volt neki, és neki lökte magát, az egyik iránynak. Kieset az egészből, a földőn érezte magát. Lassan felállt, majd a nőt figyelte. A hurrikán meg elhalt. Most a kardját kereste, de nem találta, utána körbe nézet, és látta hogy a volt hurrikán helyén van. Utána nyúlt, és felállt vele, neki indult a nőnek, gondolta hogy elfog ugrani, ezért felfele, magából egy tűz hegyet indítót, érezte hogy eléri Naraku szolgályát. Ez nagyon kifárasztotta, ez volt eddigi legerősebb csapása. Térdelve ért földet, a másik oldalt. Majd figyelte ahogy a tűz kőd eloszlik, Kagurát meg egy rózsaszín gömb veszi körül, majd az eltűnik. Semmi baja nem történt. Szireisz csodálkozva bámulta, már nagyon nehezen vett levegőt, és nagyon szuszogót.

-         Ezt még senki nem élte túl! – felháborodott, hogy a nő mégis hogy élhet.

-         Én nem olyan vagyok mint a többi ellenfeled. Te csak gyengét bírsz megölni, engem még megsebezned sem sikerült. De úgy látom magad elégé kifárasztottad. – meglengette a legyezőjét. Az eddig távol álló Jaken, Rin és Aun még messzebb ment.

Szireiszt nagyon erős szél kezdte el fújni, mindent belefújva a szemébe. Beleszúrta a kardját a földbe, és abban kapaszkodott meg. Összeszedte erejét és tűzt vont maga köré, ez megakadályozta hogy a nagyja szemét, ne érje el. Az egész alább hagyott, amikor a démon egy újabb penge tánccal, próbálkozott. A féldémon későn vette észre, az első kettő megvágta a lábán és a hasán. A tűz pajzsból egy tűzkígyót indított. Ami egy hosszú vonal volt, Kagura felé, és közben hatástalanította a pengéket. De Kagura előhúzta a tollját, ami nagyon magasra repítette, így megint nem érte el az egész. Szireisz térde berogyót, már nem kapaszkodott, csak támaszkodott a kardon. Össze szorította a fogát, és folytatta, nem látta hogy hiába csinálja, mert a nő már a háta mögött van. Majd érezte hogy valami a hátába vág. Megakart fordulni, de akkor a megvágott lába kifordult, így Kagurával szembe eset, a tűz is abba maradt. Hátra nyúlt a kardjáért, és kihúzta, közben a nőt figyelte.

-         Ostoba! – mondta Sesshoumaru. Már indult is.

-         Inkább meghal, mint hogy vesszen! – majd elindult Sessu után. Otthagyva a lányt és a csapat többi tagját.

11.fejezet

Külön…

Szireisz legszívesebben utánuk ment volna, de így is Rin segített fel állni, neki. Jaken magába bosszankodott hogy őt miért nem vitte a nagyúr magával.

A napok lassan vánszorogtak. A félszelem már másnapra felépült, utánuk akart indulni. De Rin miatt nem ment, így vele beszélgettet egész nap. Meg hallgatta ahogy Jaken panaszkodik. Épp Rinel beszélgettet amikor a féreg megjegyezte.

- Miért rád hagyott, minket? Hisz téged egy boszorkány is megver. – Szireiszt elkapta a düh ahogy vissza emlékezett.

- De téged akár meg is tudlak ölni. – majd fejen vágta a szellemet. Így egy púpja lett a fején.

Így ment ez egész nap. Szireisz dühös volt, amiért nem mehet sehova. Így Jakenen töltötte ki a dühét. Nap végére kék zöld volt a féreg. Szireisz nem is tudta hogy miért mérges. „Talán mert itt hagyott a démon? Vagy féltékeny lettem?” – megijedt saját szavain. Szerencsére ételt, azt találtak, ami pár darabtojás volt. Hamar elaludtak. Reggel és a dél ugyanúgy egyhangúan telt. Rin és Szireisz beszélgettet. Majd a fél démon észre vette, amit a kislány nem, egy démon közeledik. Amikor már felakart állni megérezte hogy az Sesshoumaru, ugye oda se fordult. Viszont annak a Kagurának a szagát nem érezte. Ennek már megörült, de nem mutatta ki. Eldöntötte magában, hogy hozzá sem szól a szellemhez, rá sem néz. Amikor halotta a bokrok rezzenését, direkt a másik irányba nézett. Rin viszont amint meglátta Sessut oda futott hozzá. Elkezdet boldogan beszélni neki. A kutyaszellem unott képet vágott, de a kislány tudta hogy figyel. Jaken is oda ment kérdezősködni, megpanaszkodni. Majd váratlanul Sesshoumaru megszólalt.

-         Hol van az a ékkőszilánk amit adtam, Jaken? – a szellem figyelte.

-         Én...én tőlem az a korcs elvette. – és Szireisz felé mutatót. A démon elindult, a lány fellé. Szireisz még mindig nem nézett felé.

-         Hol van? – kérdezte nyugodtan, örült hogy eddig nem idegesítette a félszelem.

A lány még mindig nem nézett rá, és megszólalni sem akart. Sesshoumaru, megragadta a nyakát maga fölé emelte, Szireisz becsukta a szemét. A szellem megszorítódta a nyakát, a lány arca berándult, majd lassan az egyik kezével, egy titkos zsebe nyúlt, ami a gatyáján volt. Kihúzta az ékkő szilánkot, Sessu elengedte, bár nagy készttetést érzet, hogy megölje, de nem tette. Szireisz a földre huppant, fenékkel. Elnézet a démon, mellet, még mindig nem akart ránézni, sem hozzászólni. De az a érzése volt hogy a szellemet nem nagyon érdekli. Már kezdett lemenni a nap, „Ma vagy, vagy holnap újra ember leszek.” –gondolkodott magában. Nézte a szellemet, ahogy leül egy fához, és pihen. Lement a nap. érezte ahogy, átváltozik, megváltoznak a szervei. Rin és Jaken, Aunak dőlve aludtak. A szellem kinyitotta a szemét, ránézett a lányra, majd tovább pihent. Pihent, vagyis egy részben aludt, de éber volt. Már besötétedett a lány nem volt álmos, és unta magát. Felállt gondolta körbe néz. El is indult, már ment egy ideje amikor meglátott egy barlangot. Most csak ember volt, tudta hogy csak nehezen tudja előhozni a tűz képességét, és nem tudja magát megvédeni. De azért elindult, be barlangban, átlépte a küszöbbe és furcsa érzése támadt, félelem, már teljes sötétség honolt. „Jól van ebből ennyi elég volt.” És indult volna kifele, amikor meglátta hogy valami két piros van a levegőbe. Két vörös szellem szem. Gyorsan szaladt kifele, nem tudta hogy kint van, e mert amikor bement az eget sötét felhők takarták el, ezért mind kettő ugyanúgy hatott. Hátra nézett hogy követi e a szellem, de megbotlott valamibe, így háttal földet érkezett, de a feje nem a talajon volt, ha nem valamin, felnézett Sesshoumaru lenéző szemivel találkozott. Gyorsan talpra állt, a szellem most nem őt támadta ha nem a kutyaszellemnek akart egyet oda kapni. De az könnyedén kitért a támadás elől, majd a Tokijint előhúzva egy támadást indított ami, széjjel tépte a szellemet. Szireisz csak nézte, majd elindult magában merengve. Sesshoumaru nem a lány miatt ment oda, ha nem mert megérezte a szellem szagot. Mire vissza ért a táborba a lány már csendesen aludt. Sessu leült a fához ahol eddig ült, majd nézte egy ideig a lányt, végül felületes alvást végzet. Reggel mire a lány felriadt az álmából, már csak Aunt, és a mellette alvókat látta, Sessut sehol. Még csak hajnalodott, de érezte amint vissza változik. Nagy felüdülés volt, jobban látott, szagolt, halott, viszont a kutyaszellem szagát sehol nem érezte. Elindult, hogy legalább a tegnap barlangot újra megnézze. Nem tudta miért de vonzotta a barlang. Megpróbált úgy menni ahogy tegnap, de a barlangot nem látta, egy óráig kereste, majd megérezte a kutyaszellem szagát, össze is futott vele, egy út elágazáson. A szellem rá se nézett, ment tovább. Szireisz már nem bírta ki hogy ne szóljon hozzá.

- Miért nem keltetél fel? – jobb kérdés nem jutott eszébe, a csönd megtöréséhez.

- Minek? – kérdésre kérdéssel válaszolt. Szireisz inkább nem szolt semmit. Nem akart a második szavával már egy vitát kirobbantani.

- És mi jót csináltál két nap alatt?

- Semmi közöd hozzá.

- Te nem tudsz értelmesen válaszolni? – csupán beszélgetni akart a szelemmel. 

- Nem.- majd a lányra nézett a jéghideg arany szemeivel. A lány megrémült egy pillanatra és összerezzent a nézéstől. Inkább meg sem szólal.

Szótlanul telt az út többi része. A lány a köveket rugdosta unalmában. Mire vissza értek már mindenki ébren volt. Rin, megörült Sessunak, oda is szaladt hozzá, Jaken bosszankodott, majd Sesshoumaru amint körbe nézett megszólalt:

-         Gyerünk! – el is indult, Jaken a kantárt fogta Rin Aun mellet ment, és énekelt. Szireisz meg magában gondolkodva követe a démont.

„egy fa darabba több érzelem van, mint benne. Akkor miért vagyok még mellette? Magam se tudom…áh…” – sóhajtva abba hagyta a gondolatmenetet. De amikor felemelte a fejét, hogy ne a földet bámulja, majd nem neki ütközött a szellemnek, mert az megállt. Épp előtte egy kicsivel. A szellem megfordult, a félszelem megint közel érezte magához, mint amikor megcsókolta, gyorsan megrázta a fejét, és hátrált egy két lépést.

12.fejezet

Újra külön?

-         Jaken, Rin, Szireisz. – itt maradtok.

-         De Sess…. – kezdte volna Rin.

-         Semmi de. – mondta fölényessen a démon. Elindult, ö már a messzibe látott, hogy egy két kilométer és esni fog a hó. „Én aztán itt nem maradok” – gondolkodott a lány- „Vajon meddig működik a szaglása?”

-         Jaken. – szólt a féreghez, - Mindjárt vissza jövök.

Elindult, nem a démon után, ha nem be oldalt az erdőbe, amikor ment eleget, és nem érzet semmi szagot, arra fele fordult, amerre a démon elindult, és ő is útnak eredt.

Már elég sokat gyalogolt amikor, furcsa mód havazni kezdet. De folytatta útját, érezte hogy itt már járt a szellem. „Akkor jó úton vagyok” – gondolkodott, miközben nem csak havazott ha nem a szél is fújt, hideg volt, de ment tovább. Majd egy nagy vihar keletkezett, a félszelem megint csak ment tovább, már egy hegyet látott maga előtt majd egy egész hegységet. Szireisz nem érezte Sessu szagát, de a szellem, kutya volt, így már rég tudta hogy követi.

Szireisz meglátott egy befagyott kis tavat, szomjas volt, víznek az is megfelel neki. Oda ment a széléhez, felemelte a lábát, hogy betörje, de a jég keményebb volt, és elcsúszott a lába, végig beeset a tó közepéig. Ahol érezte hogy bereped alatta a jég, felakart állni, de ekkor betört alatta. Érezte ahogy egyre hidegebb lesz, már a vízbe teljesen belemerült. Fel akart úszni, de ahogy tapogatott maga felett, csak jeget érzett, kinyitotta a szemét, és meglátta amit kereset egy kis fény beszűrődés, oda úszott. Közben már érezte alig van benne erő, belekapaszkodott a szélében, de az betört, újra, de ez már megtartotta. Felhúzta magát, ez már a tó széle volt, kilökte magát, de csak félig volt kint, a hóra dőlve. Amikor köhécselni kezdet, kilökte a lábát, majd hasra fordult. Remegett a hidegtől, készült megfordulni, amikor elkezdet kiolvadni a szaglása, halása, és a látása. Hátra fordul amikor meglátta a démont, amint egy fához dőlve ül, és őt figyeli.

-         Luxus lett volna segíteni? – kérdezte meg haragosan. De a hangja beleremegett az erő megpróbáltatásba, majd elcsuklott.

-         Ostoba, és még szánalmas is vagy. – jegyezte meg, a rideg hangon amin beszélni szokott. Lenézés volt a szemébe. – Mondtam hogy ne gyere. Ha hallgatsz rám, nem kerülsz ilyen helyzetbe, te korcs.

Szireisz nem válaszolt, inkább, remegve felállt, magához szorította a kezét, és elindult, már itt voltak a közelben a hegységek, egy barlangot akart keresni. Sesshoumaru csak nézte a korcsot, nem sajnálta, magának kereste a bajt. Szireisz a fáknak dőlve haladt, érezte ahogy a lábba lassan felmondja a szolgálatot. De meglátott egy barlangot, pont előtte volt. Elérte bent nem volt hó csak pár fadarab meg levél. A félszelem a sarokba tartott, ahogy oda haladt az elé kerülő fákat oda rugdosta, majd a sarokba dőlve leült. Nagyon fázott, és álmos volt, a ruháján már jégcsapok lógtak, megpróbált egy kicsit koncentrálni, és egy kis fadarabot betudott gyújtani ami belobbantotta a többit. Érezte a kéz fején a meleget „Akkor más testrészemen miért nem érzem?” – gondolkodott, majd rájött hogy a ruha csont jeges. Kint tomboló vihar volt, lassan fázva lehúzta magáról a ruháit, majd a tűz mellé dobta. Próbálta minél kisebbre összehúzni magát, nem érezte volna hogy változna, épp ugyanannyira fázott, és egyre álmosabb volt. „Nem szabad elaludnom” – parancsolta magának. De szempillája elnehezedet és lecsukódót. Ugyanolyan hideg volt, és ugyanúgy fázott. Nem akart aludni, de erőt vett rajta.

Sesshoumaru követte a lányt, nem tudta miért, talán szerette nézni ahogy más szenved. „De ostoba” Meglátta ott összekuporodva, „Szánalmas” sajnálta, ö nem fázott, majd levette a prémjét, oda lépett a lányhoz, és rá dobta. A prém pokrócként terült rá.

Sesshoumaru leült a bejárathoz. Ott maradt de nem a lány miatt, csak nem akart viharban tovább menni. Pihent, de fent volt. Pár óra múlva. Érezte ahogy a lány felébred majd meglepődik. Végül felöltözik, majd oda lépked hozzá. Kinyitotta a szemét, és a lány szemét nézte.

*

-         Köszönöm. –mondta, majd átadta a démon kezébe palástot. Sesshoumaru nem válaszolt.

A kinti időt figyelte, ami kezdett megnyugodni. Felállt, és elindult a szél vihar alább hagyott, majd megszűnt. A démon most gyorsabban ment a megszokottnál, majd egy széles folyóhoz értek. Könnyedén felugrott és a túlpart ért földet. A félszelem csak bambán nézett. Közben a Sessu már tovább ment. Szireisz hátrált pár lépést majd neki futott és elrugaszkodott, mint egy macska teste megnyúlt keze vízszintesen volt. Földet is úgy ért hogy keze a földön maga előtt, a lába meg behúzva maga alá. Kicsit meglepődött magán, nem hitte volna hogy talajt ér, végül felgyorsított hogy utol érje a szellemet. Amikor már meglátta, kihúzott kardal volt és ellenfele egy átváltozott macska, nézett rá. A szelem neki indult de a macska könnyedén ellépett, majd megütötte a szellemet. Aki földnek csapódott de két lábbon megállt. Szeme vörösesen kezdett el izzani, majd egy lila sugárrá változott fel majd leeset. Egy élő csonka kutyaszellem volt, kétszer nagyobb a macskánál. A cica támadni próbált de Sessu felugrott, majd elkapta a nyakát, amitől a macska a földre esett, majd rálépett. Egyre jobban szorította míg nem, meghalt a macskaszelem. Szireisz megkövülten nézte szóhoz se jutott, épp most ölték meg egy fajtársát, hideg borzalom futott át rajta. A kutya szelem felé fordult, elindult közben vicsorgott. Szireisz félig macska szelem volt, azt érezte a kutya. A lány nyelt egy nagyot, majd Sessu mikor már majdnem a szájába vette, hogy kettéharapja. Szireisz félt, de azért egy tűzörvényt indítót majd bátran neki esett a kutyának kardjával. De a szelemre nem volt hatással a tűz, semmit nem ártott neki, a kardot meg könnyedén kettéharapta. Szireisz a levegőből támadott de a kutya a fejével félre lökte. A hanyou a földnek ment neki, pont a kutya előtt, összeszorult a gyomra, a youkai megint indult megölni, a lány reflekszből a kezét maga elé rántotta. Sesshoumaru szája megállt a levegőbe, majd megrázta a fejét, és elfordult. Megint lila gömbé vált, eltűnt a fehér égben majd becsapódót a lány elé ért földet, de már Sesként állt ott. Szireisz felnézett rá, kicsit csodálkozott, felállt, tartva a távolságot a szellemtől. A kutya szelem elindult, amerre a halott macska szelem feküdt, majd a bundájába túrt, és egy bolhát szorítót az ujjai között.

*

- Te meg? – kérdezte összehúzott szemel.

- Én…én csak eltévedtem. – válaszolta ártatlan arccal.

- Mit akarsz? – kicsit összenyomta.

- Én tudom hogy a karod keresed. – válaszolta már komolyan. – Nem tudod megtalálni.

- Mert? – érdeklődött.

- Jégbe van fagyva nem érzed majd meg az illatát. Viszont megtudod találni, méreg csíkok vannak rajta, így fegyver… - majd elillant.

Sesshoumaru rájött mire célzott a bolha. Gyors volt Szireisznek nem sok ideje volt gondolkodni, de kivédte elég gyengén csinálta a szelem, a félszelem elirányította az erő korbácst, más irányba.

-         Ez miért volt? – kérdezte meg dühösen. Oda futott a szelem mellé, aki nem akart válaszolni. – Jól van. – mondta elég, rossz napja volt, nem akart még a szelem miatt is ideges lenni.

Csendben mentek Szireisz és Sesshoumaru is magába gondolkodott, már mentek egy jó ideje. A félszelem furcsa ember szagot érzet. Sesshoumaru is érezte de nem érdekelte. Elmentek egy barlang előtt amiből gőz jött ki. Szireisz megérezte a meleget, ellépet a szelem mellől, és bement. „Majd felhózom addig megfürdök a jó meleg vízben” – örvendezett magában. A démon érezte hogy eltűnik, de folytatta lassú nyugodt útját, majd egy sziklára leült. Pihennie kellet, még ha nem is ismerte be magának, de kifáradt az átváltozásban. A lány közben meglátta a kis tavat, ami olyan tiszta volt, hogy átlehetet látni rajta, viszont minden pára volt. Levette ruháit, és lassan bele ment a meleg vízbe először égette a testét, lassan de megszokta. Hangokat halott, figyelt majd rájött hogy két lány beszélget. Nagy levegőt vett majd a víz alá merült. A lányok megálltak a víz előtt, a félszelem kidugta a fejét, és őket figyelte a pára felhőn keresztül.

-         Én…már láttalak titeket. – mondta gondolkodva. – Amikor azzal a fél szellemmel küzdöttem.

-         Igen. Én is emlékszem. – mondta Kagome. – Én Kagome vagyok. –mutatkozott be.

-         Szireisz. – bólintott a lány.

-         Sango. –mondta a másik, ember.

-         Esetleg, nem zavar, ha mi is jövünk fürdeni? –kérdezte meg Kagome.

-         Persze hogy nem. – mosolyodott el a lány.

Kagome, és Sango is levetkőzött, és bement a vízbe. Először forrónak találták, majd ők is beleszoktak. Beszélgettek és nevetgéltek, míg nem Sessshoumarura terelődött a téma.

-         Hogy, hogy még élsz? – kérdezte meglepődve Kagome.

-         Már meghaltam párszor. De mindig újra élesztett, legalábbis a kard. –

-         És miért vagy még mellette ha már megölt? – Sango nagyon élvezte a fürdött.

-         Tartozom neki. –mondta szomorúan.

-         Mivel? És miért? – Kagomét érdekelte a dolog.

-         Igaz hogy megölt, de meg is mentett. A népem hagyományai szerint, addig kell szolgálnom még vissza nem szolgálom, az életem. – most gondolkodott, el először igazán ezen. – Sajnálom nekem most mennem kell. – őszintén sajnálta. Jól elbeszélgetett velük.

Kiszállt, majd a ruháját kezdte el venni. Kagome nézte hogy mennyire szakadt az a ruha nevezetű rongy. Emlékezett hogy amit ruha Kaede adott neki, az még mindig valahol a táskájába van.

-         Várj! – szólt az elmenő lány után. – Nem szeretnél valami új ruhát? –kérdezte kedves mosollyal az arcán. Majd a táskájába kezdet kutakodni és kivett egy fehér inget, meg egy piros gatyát. Átnyújtotta a meglepődött lánynak.

-         Köszönöm. – szólt meghatódva, de vídámúl.

-         Á, semmiség. – mondta Kagome, és vissza ment a vízbe.

-         Sziasztok! – mondta a lány kezében volt a ruha. Úgy indult el a lemenő napban keresni Sesshoumarut.

A szelem szagát, csak a földön érezte. Elindult gyorsabban, érezte hogy a szelem egyre közelebb lesz. Már látta a távolban, viszont ahol a szelem állt, ott nem volt hó. A felhőket nézte, amik már nem voltak annyira borúsak. Talpa alatt sem volt már hó, és utol érte a nagy kutya szellemet.

 - Csak eddig jutottál? – kérdezte meglepődve, de gúnyos vigyorral az arcán. A szelem nem felelt. – Jellemző.

Ezzel be is zárult az egy személyes beszélgetés. Szireisz még mindig a kezében fogta a ruhát, egy csepp eső eset ár. Egyre több, míg nem zuhogni kezdet, nem látta hogy a démon meglepődött volna, viszont a legközelebbi barlanghoz tartott. Bementek Ses a bejáratnál leült, vele szembe a lány valamivel beljebb. Fáradt volt, a ruhát letette maga mellé, aludni próbált de nem tudott a vihartól. Most fürdött de újra sáros volt, az esőtől. Lassan magában gondolkozva elaludt. Reggel a szellem rideg hangjára kelt, az eső még mindig cseppeget de már nem annyira mint tegnap. Felállt és követte a szellemet.

-         Hova megyünk? – kérdezte meg még kicsit álmosan.

-         Valahova. – közömbösség volt a hangjában, nem volt benne biztos hogy a lány megérzi a kezét.

-         De jó úti cél. – sajnos az élt nem tudta kivenni belőle. Így csak egy gonosz pillantást kapott a szellemtől.

Megint csöndben haladtak Szireisz a köveket és a pórt rugdalta maga előtt. Sesshoumaru háta mögött lépkedet, nagyon pocsolyás részen mentek. A félszelem nem vette észre hogy Sesshoumaru megállt, így egyenesen neki ment, és hátra esett egyenesen a sárba. A youkai megfordult egy metsző pillantás kíséretében megkérdezte:

-         Nem nézel magad elé? – mindezt lenéző szánalommal a szemében. Most a lány nem válaszolt.

*

Csak felállt, megint teljesen víz és kosz volt. Utálta a vizet de azt még jobban ha koszos, és büdös, pedig most megint mind kettőt élvezhette. Lassan haladtak egész nap, egyik sem szólt a másikhoz. Szireisz azt várta hogy majd a démon beszélgetést kezdeményez, Sesshoumaru nem valami beszédes fajta, így nem nagyon szólalt meg. Már kezdet beesteledni, egy szép és tiszta tisztásra értek, aminél volt egy tó, egy szikla, és körülötte erdő. Sesshoumaru a sziklának támaszkodott, a tóval ellentétes irányban, az eget bámulta. Szireisz meg a sártól és a többi kosztól ami ráragadt már egyszerűen undorodott, most hogy végig nézett magán….rosszabb volt mint egy kis gyerek aki egész nap játszott. A ruhája már csak darabokban lógott rajta, volt egy része az útnak ahol jöttek, ami még jobban össze szabdalta a ruhaneműit. De ahogy nézte azokra is ráférne egy mosás, így ruhástul elindult a vízbe. Lassan sétált bele, majd amikor benne volt, hátulról figyelte a szelemet. Meg se mozdult, már félt hogy csak egy bábu lett, levegőt se látta venni. Levette a ruháit és elkezdte kimosni, a felsőjével kezdte közben hagyta hogy az alsó része szabadon úszkáljon. Az ing tele volt vérrel, elkezdte összedörzsölni két oldalát, de csak azt érte el, hogy egy nagyobb szakadás lett az egészen. Erre már kicsit dühbe jött, véletlen amikor jobban meghúzta két felé szakadt, ekkora már majd nem rombolt dühébe, de csak a ruha volt a kezébe, azt meg még egy rántással el negyedelte. Kidobta a fűre, gondolta az alsó részel több szerencséje lesz, utána nyúlt, majd lassan most már finombabban elkezdte kimosni, de meg volt szakadva rajta egy száll, Szireisz ideges lett és rántott a gatyán egyet figyelmetlenségből… ez a rész és több darabban került földre. A félszelem oda úszott a tó széléhez, kezét kitette és kikönyökölt, majd rátette fejét. Azon gondolkodott most mit fog csinálni, ruhája nincs vagyis van jutott eszébe, a barlangnál hagyta, az elég hosszú út.

-         Indulunk. –szólalt meg váratlanul a szelem, kiverve az épp gondolatokat a lány fejéből. A démon útnak is indult, majd pár lépés után rájött hogy a lány még meg sem mozdult. Gyors volt ott állt előtte. – Gyere! – mondta kicsit dühösen.

-         Nem tudok. – válaszolta halkan. Sesshoumaru nyugodt maradt.

-         Mert?

-         Nincs ruhám. – szégyellte hogy ennyire béna volt, ezért csak a szelem lábát nézte, ami szem magasságba volt neki.

-         Na és? – kérdezte unott képpel. Nem nagyon tetszet neki hogy még nem indultak el.

-         Nem fogok innen kijönni meztelenül. – mondta már kicsit dühösen.  

-         Nem érdekelsz korcs. – mondta már ő is kicsit ingerülten. – Most megyünk. – határozott volt, majd a keveréket nézte aki még mindig nem mozdult.

-         Nem fogok kijönni innen. Van ruha amit egy embertől kaptam, csak a barlangba hagytam.

-         Akkor miért nem indultál már megkeresni? – szúrós szemmel nézett a lányra.       

-         Mondtam hogy nem jövök ki innen. – határozott volt a hangja. Sesshoumarut nagyon dühítette próbálta nem kimutatni, mert most már kellet neki a félszelem.

-         Az egész erdőben nincs egy árva lélek sem. – mondta egy két perc koncentráció után. – Én meg már úgy is láttalak. És nem érdekel egy korcs. – mondta lenézően.

-         Engem meg nem érdekel mit mondasz, nem jövök ki innen. – makacs volt, felnézett a szelemre akinek szeme mintha átakart volna váltani, most vette észre először a dühöt a démon szemébe.  

-         Akkor megöllek.- mondta most már rideg nyugodtsággal. Felemelte a lány cafat ruháit és oda dobta neki. – 10percet várok. Utána indulok. Ha akkor is itt leszel, megöllek. – majd elfordult és vissza ült a sziklához, nem volt kedvére a várakozás

„Milyen kedves” gondolta magában. Egy elég fura ötlet jutott eszébe, elkezdte a ruhákat, össze csomózni. Az ingből csinált egy melltartó takarású, felsőt. A gatyából, meg egy miniszoknyát. Végig nézet művén, majd elkomorodott, „nem baj pár percre megteszi” felvette majd elindult a barlanghoz. Egyre gyorsabban haladt a sötétben, nem szerette az éjszakát, minden bokor csörgésre felfigyelt, minden bagoly huhogásra összeszorult a gyomra. Elérte a barlangot, gyorsan megkereste a ruhát, és átvette. Nem éppen tetszet neki a fehér ing, és piros bő gatya. De hát ez volt. Vissza indult a szelemhez, ha ő a közelében volt, nem nagyon félt az árnyaktól, amik a fák között húzódtak. Nagy súly eset le a szívéről, amikor vissza ért még látta szelemet „Szóval nem hagyott itt” hálás volt nagyon ezért a kis gesztusért. A démon nem nézett rá, csak felállt, és elindult. Szireisz vakon és szótlanul követte. Most lusta volt megkérdezni hova mennek, tudta a választ, vagyis az nem válasz volt ha nem hallgatás. Megint az árnyakat a szagokat, a hangokat figyelte, de most nem zavarták annyira. Most valahogy nem érdekelték, tudta hogy a démon mellet nem lehet bántódása, vagyis lehet de az a démonon múlik, és most ő gyorsabb lenne, hamarabb indítana tűzzel. Tele volt erővel, meg bátorsággal, és most furcsán nem volt álmos sem. Csak azt nem tudta hogy miért tart a szelemmel. Mélyen gondolataiba merült, amiben a szelemmel töltöttöt időt mérte fel, maga elé bambult, nem nagyon figyelt semmit másra csak a gondolataira. Átgondolt minden részlet ami vele és a démonnal közös volt, majd meglepte mennyire részletesen emlékszik rá, pedig eddig nem volt valami hosszú távú a memóriája. Érezte hogy valami megérinti, megrázta a fejét és megint a valóságba volt. Látta hogy a szelem kinyújtott kezének ment neki, hátrált egykét lépést.