7.fejezet

Furcsa találkozás…

Egy kutya alakot látott, elhaladni a feje fölött. Követte futva, látta hogy egy ember van a szájába. Majd látta hogy megáll egy réten, látta hogy leteszi az embert, majd fölé hajol. „megakarja enni”  suhant át az agyán a gondolat. „Nem hagyhatom”

-         Te valami! – ordította oda neki. és előrántotta a kardját. A kutya most már őt figyelte de nem akarta bántani.

Ránézett a lányra. Szireisz felugrott és a kardjával elakarta találni, de az kikerülte. Majd Szireisz érezte hogy egy szellem közeleg nagyon gyorsan. Szireisz újra támadott. Most sikerült megsebeznie, a kutya vissza változott, egy szellemé. Hasonlított Sesshoumarura, csak a fehér haja összevolt fogva, és az arcán, lila méregcsíkok voltak, amik nem egyenesek ha nem cikcakkosak voltak. 

-         Ki vagy? – kérdezte a démon. Miközben a karcolásra nézett a karján

-         Na és te? – majd újra támadott, de a szellem könnyedén kikerülte.

-         Ostoba, korcs. – válaszolt más. Sesshoumaru, volt az aki már mellette is volt.

-         Úgy látom, nem változott a véleményed, fiam. Remélem azért másik fiam még él. – mondta kedvesen, Szireisz meglepődve nézte. „Az apja lenne?”

-         Még él, és egy adag szánalmas halandóval, tart. – mondta miközben elé állt.

-         Te is egy halandóval, vagy megy egy félszellemel, vagy. – mondta miközben Szireiszre nézett, de nem letekintően.

-         Kell az ereje. – mondta nyerséggel a hangjában. – Miért az öcsémre hagytad a Tessaigat?

-         Mert tudtam hogy utálod, és megpróbálnád megölni. De te is egy értékes kardot kaptál, ha nem lenne nem tudtad volna meg menteni azt a halandó kislány, Rint. Feltámadt benned a könyörületség, akár hogy is titkolni akarod.

-         Biztos vagy benne? Esetleg megmutassam hogy nem? – és már nyúlt volna a Tokijin után.

-         Nem kell. – mondta nyugodtan az apja.

-         Úgy hasonlítotok, de még sem. Az egyikben van jóság is – nézet Inutaishora. – a másik meg csak a gyilkolásért él. – nézett Sesshoumarura. Sessu meg sem halotta.

-         Félre ismerted – nézet kedvesen Szireisz felé, - benne is van, csak nem mutatja ki, azért mentett meg a bátyádtól, és élesztett újra.

-         Szánalomból. – mondta Sesshoumaru. – egyébként is te hogy kerülsz ide?

-         Egy boszorka megátkozott, hogy addig kell kísértenem, míg meg nem nyugszik a lelkem. Most mennem kell, de találkozunk még. – majd egy fehér gömb alakban eltűnt.

A halandó aki a szájába volt,  már rég eltűnt. Sesshoumaru Szireisz re nézett, majd vissza indult a táborba.

- Miért mentettél meg? – követve a kutyaszellemet.

- Túl sokat kérdezel, és olyat amihez semmi kőződ. – mondta nyugodtan, miközben apján gondolkodott. – egy szellem, - mondta egy idő után. – Most megmutathatod az erőd, amiért életben hagytalak. Igazat mondott, az útjukat egy szörny állta.

*

-         Öld meg! – parancsolt Sesshoumaru.

-         Nem parancsolgathatsz nekem. – mondta miközben a démon szemébe nézet.

-         Ostoba korcs, meg kéne nevelni. - (by Nitha)Felugrott egy csapással végzet a szörnnyel. Majd az erőkorbáccsal Szireisz felé ütött.

Aki a kardjával kivédte, Sesshoumaru még egyet vágott vele, de az már Szireisz hasábba mart, nem volt elég gyors. Szireisz nem akarta de tűz erejét Sesshoumaru felé indította, nagyfelületen, de Sesshoumaru gyors volt, ami tűz elérte az sem ártott neki. . Ránézett majd a lányra. Erőkorbáccsal újra felé ütőt, megint talált, Szireisz arcán a heg amit a bátyjától szerzet mostanra elmúlt, most egy vágás volt ott az ostortól. Még egyet vágott belé Sesshoumaru ami most a karját találta el, Szireisz nem tudott védekezni, mire az egyiket észre vette, újabb jött. Már több kisebb vágás volt rajta.

-         Tanuld meg, hogy ne kérdez vissza, ne vonj felelősségre, és ne tagad meg a parancsot. Te ostoba szánalmas korcs. – majd újabbat vágott, ami a lány kezét találta el.

Majd abba hagyta leszállt a földre, Szireisz tele volt vágásokkal. Mérges volt a démonra, neki eset volna, ha lett volna ereje. Sesshoumaru látta, hogy nem fél. Saját kezűleg neki eset volna a kutyaszellemnek. De a lábán lévő seb miatt nem tette. Sesshoumaru ott hagyta, valami élelem után ment. Szireisz közben felállt, legszívesebben megkínozta volna a démont, aztán ölte volna meg. De nem volt rá alkalma. Elindult a tó felé, amit látott és azon gondolkodott, hogy ki az a Inuyasha. Ott állt a tó mellet, levetkőzött és bele ment. Lemosta a vért, magáról, de csípte a víz. Ott ült a vízbe, ami nem volt olyan mély és nagy amiben a múltkor fürdött. Lemerült a víz alá, majd felment, kiakart menni, de nem látta a ruháját.

8.fejezet

Farkasok…

„most mit tegyek?” kétségbe esett, így még sem mehet ki. Sötétség kezdet leereszkedni, már lement a nap, amikor már fázni is kezdet, így se nagyon szerette a vizet, most még sötétbe utálta. A múltkoriak után még jobban. Már fázott is benne. Fogalma se volt mit tegyen. Egy lehetőssége volt, de azt nem akarta, majd ahogy egyre jobban félt, kipróbálta. „Sesshoumaru, Szireisz, segíts, a tónál” ezt küldte a kardnak, Sesshoumaru már szerzett két nyulat és azt Yakennek, adta hogy csinálja meg. Már egy fának dőlve volt. Amikor megérezte hogy lüktet a kard, hozzá ért. Halotta az üzenetet, de nem állt szándékába segíteni. „Oldja meg maga” gondolta. Szireisz közben már retteget a tóban. Minden áramlástól félt, félt hogy bárhonnan kaphat egy nyilat, ami megöli, maga sem tudta miért, de félt. Tudta hogy Sesshoumaru nem segítene neki, de megpróbálta megint „Sesshoumaru, Szireisz, segíts, kérlek” már nagyon félt, a sírás határán volt. Sesshoumaru megérintette a kardot, igazából maga sem tudta miért, de a kérlek szó hatott rá. Elindult a tó felé. Szireisz közben próbált minél kisebb lenni, a szélhez úszott, ott megpróbált megnyugodni, de nem ment. Majd meghallotta halk léptek zaját. Felnézett és Sesshoumaru –t látta maga előtt.

-         Nem hittem volna…-kezdte a mondatott, - hogy eljössz.

-         Mit akarsz? – kérdezte, miközben nézte.

-         Lehet hogy bután hangzik, de megszeretnélek kérni, hogy adj ruhát!

-         Van neked, nem? –kérdezte gyanakodva.

-         Mondjuk hogy volt. Valami elvitte. – mondta, szégyellve, hogy kér valamit a démontól.

-         Egy farkas. És? –kérdezte meg, amire nem tudott rájönni. – Én mire kellek?

-         Nem fogom életem egy tóban burkolva letölteni, meztelen meg nem fogok kimenni. –lesütötte szemét, miközben beszélt.

-         Ostoba korcs. Engem nem érdekel, mi van rajtad. – majd elfordult, és elment.

Szireisz meg tudta volna ölni. Hogy megtudja milyen meghalni. Eszébe jutottak a pillanatok amiket együttöltöttek. Majd ki is verte a fejéből. „Egy gonosz szörny szülött. Akinek a gyilkolás a mindene”  Félelemmel, ült a vízbe, majd gondolta már mindenki elaludt. Kiment belőle, majd a tábor felé indult, mindenki aludt. Sesshoumaru előrébb volt, mint a többiek. Tudta hogy itt van és felállt. Szembe találta magát vele. A lány meglepődött, majd hátrálni akart, de végül nem tette.

-         Van ruhád? –kérdezte Szireisz, miközben alulról felfelé megnézte Sessut.

-         Ami rajtam van. – jegyezte meg, magabiztosan. Nézte a meztelen félszelemet.

-         Mindjárt elsüllyedek a szégyenembe. – mondta miközben takarni akarta valahogy magát. – Add kölcsön valamit. – mondta Szireisz. Majd a bundájához akart nyúlni.

Sesshoumaru gyors volt, és mielőtt a lány megtehette volna elkapta a kezét és mérgével, égetni kezdte, majd eleresztette.

-         Ezt ne próbáld meg többször.

-         Akkor honnan szedjek ruhát? – oda sétált Aunhoz akinek a másik oldalán Rin és Yaken aludt, belenyúlt a nyereg táskába, de az üres volt. Sessu ott állt ahol hagyta, és őt nézte. Szireisz kétségbe volt esve, és a sírás határán volt. – Nem könnyíted meg a helyzetem. – nézett rá szemrehányóan.

Sesshoumaru elfordul majd elindult máshova, nem akart itt maradni, míg a keverék talál magának ruhát. Szireisz követte.

-         Mit akarsz? –kérdezte mikor már elég távol voltak, és leakart feküdni.

-         Addig a nyomodba leszek, míg nem adsz valamit. – tárgyilagos hangon mintha már régen beszélgetnének. Hátal állt neki Sessu, ezért lépet két lépést és így alig választotta el valami tőle.

-         Nem érdekelsz. – majd leült egy fa alá, becsukta a szemét és aludni akart. De megérezte hogy Szireisz oda ül mellé nem ért hozzá, csak a prémjéhez közel.

Kinyitotta a szemét, látta hogy a korcs aludni próbál, nem hatotta meg. Csak már látni nem bírta, felállt, Szireisz is felébredt. Majd levette a prémjét és oda adta neki. Szireisz már nyitotta volna a száját, de látta hogy a kutyaszellem elmenőbe van. Ezért inkább a prémet nézte, vastag és hosszú volt. Majd maga köré tekerte. Vissza indult Rinékhez. Mire visszaért már nagyon fáradt volt. Ledőlt a közeli fához. Mire felkelt, maga előtt egy alakot látott a felkelő nap fényébe, már ordítani akart. Amikor rájött hogy az Sesshoumaru.

-         Visszakaphatnám? – nyugodt volt a hangja, mert nem rég jól aludt. Szireisz felállt, majd a démon szemébe nézet.

-         Először hagy keressem meg a sajátom – majd elindult az erdőbe, farkas szagot keresve.

Sokáig ment egyre beljebb és beljebb, de nem érzett semmit. Majd nem olyan jó volt a szaglása mint egy kutyáé. Morgásra lett figyelmes, majd a farkas illatát is megérezte, de ez nem egy farkas volt. Követte a morgást és a szagot. Ahogy kilépett a bokrok közül, meglátott egy falka lesoványodott farkast. Az egyik bokorban a ruháját is meglátta.

A farkasok mind őt figyelték, majd egy két bátrabb már felé fordult és rámorgott. „Ez nem lesz nehéz” gondolta magába, majd az erejét a felé ugró farkasra összpontosította. Egy kisebb tűz hurrikán lövellt kifelé, és elégette az állatokat, csak por hullót a földre. Erre már a többi farkas is felé fordult, és őt figyelte. Kettő újra neki támadt, Szireisz várt majd mikor már közel voltak, elugrott, és az erejével megakarta őket égetni. De azokon átment a tűz. Újra felé ugrottak. „most mit csináljak” közel voltak hozzá nem tudott elmozdulni. Majd érezte hogy előtte szertefoszlanak és valami rózsaszín kő esik ki belőlük. Majd meglátta kibontakozni Sesshoumaru alakját. Az erőkorbáccsal elkezdet körbe forogni. A farkasok rátámadtak, majd szertefoszlottak. Szireisz még most sem ébredt fel, első ámulatából. A szellem oda sétált hozzá, lassan a lány magához tért, majd lehajolt a két szilánkért.

- Ezek mik? – kérdezte Sessutól. – Ezért nem tudtam őket megölni. –tekintettét a körről Sesshoumarura emelte. A férfi kitette a kezét, Szireisz bele tette a szilánkokat. Sesshoumaru ránézett. – ja.- Szireisznek leeset hogy a kutyaszellem a prémre gondol.

Oda ballagót a bokorhoz és kihalászta a ruháit. Szireisz a démonra nézett. –esetleg, fordulj el.

-         Engem nem érdekelsz. – tovább figyelte a lányt.

-         Pedig én addig nem öltözök. – makacsolta meg magát.

Sesshoumarunak nagy erőfeszítésébe telt, hogy ne ölje meg, „de mi értelme lenne, a kard újra keltené, Már magától újra élesztené. De miért?”. Elfordult. Szireisz levette a bundát. Majd felvette a ruháját, ami elég tépet volt. Odasétált, és átadta a szellemnek a prémjét, aki magára tette. Amint ballagtak halkan vissza fele. Nem szóltak egy ideig egymáshoz.

-         Te mindig ilyen vagy? – nézett a szellemre. Aki folytatta tovább a menést, így a lány tovább beszélt. – Ilyen rideg, és kegyetlen? Aki semmit nem érez? Vagy nem mutatja csak ki… - folytatta volna tovább, de Sesshoumaru megállt, és ránézett.

-          Semmi közöd hozzá. – hangja nyugodt volt, de a mondatba lebecslés, és szánalom volt.

-         Csak magamba beszélek. – szúrós szemmel, nézet vissza.

Csendben folytatták útlyukat, vissza a táborba. Sesshoumaru furcsa szellem szagot érzet, ezért felgyorsított, Szireisz is felpörgette magát de nem tudott olyan gyorsan menni mint a telivér szellem. A táborban a szörny éppen Jakennel hadakozott, nyerésre állt, épp utolsó csapását akarta befejezni, mikor Sesshoumaru neki rontott.

9.fejezet

Közelebb, Büszkeség…

-         Úgy féltem. – ordította Rin.

A kutyaszellem egy pillanatra Rinre fordította tekintettét, de azt kihasználta a szellem, és belékarmolt, nem nagyon viszont mélyen. Sessu elő húzta a Tokojint, és a szörny felé fogta mire, kék villámok jöttek belőle elő, és szétszaggatták a szellemet.

Sesshoumaru leült a tisztás szélére. Rin Yaken oda szaladt hozzá:

-         Sesshoumaru sama, remélem jól van. – mondta Jaken aggodva.

-         Jól vagyok, vidd innen Rint. Majd utánatok megyek. – sebéből folyt a vér.

-         De sama, vigyáznom kell magára. – Sessu ránézet, és a féreg értette a célzást. – Igen azonnal. – el is indult Aun felé.

Szireisz meg mindig meg volt merevedve, nézte a szellemet, ahogy fekszik, és vérzik. Rin nem akart elmenni, de Jaken addig győzködte hogy jobb így Sessunak míg el nem mentek Aun on. Amikor elmentek Szireisz oda sétált a démonhoz. Csak nézte ahogy vérzik, meglepte hogy egyáltalán van vére, majd leült mellé, és megakarta nézni a sebet amikor a szellem elkapta a kezét, és megszorította. Majd felpattantak a szemei.

-         Mit csinálsz? –kérdezte miközben megpróbálta kirántani.

-         Ezt én is kérdezhetném. – majd elengedte.

-         Én..én csak meg akartam nézni a sebed.

-         Menj innen. - lehunyta szemeit, pihenni akart.

Szireisz nem akarta itt hagyni, elsétált a tóhoz, majd, letépte a szoknyája első részét, úgy is elégé rongyos volt. Majd belemártotta a vízbe, összecsavart és vissza ment Sesshoumaruhoz. Nem ébredt fel, mélyen aludt regenerálódott, de az nem ment neki olyan gyorsan, és nem tudott éber maradni. A félszelem oda ült a démon mellé. Látta hogy alszik, nem akarta zavarni, de látta a sebet, ami nem volt nagy viszont mély volt, és még most is vérzett, Szireisz finoman rá rakta az anyagot, majd lenyomta kicsit. Sessu vagy nagyon mélyen aludt, vagy csak nem akarta észre venni amit a lány csinál. A lány felállt, majd elindult az erdőbe valami ehetőért. Talált egy nyulat, és megtalálta Jakennéket is, gondolta jobb ha a démon egyedül van. Jaken is fogott hallat, Rin Jaken halat, Szireisz meg a megsütőt, nyulat ette. Miután kibeszélte magát Rinnel és összeveszet párszor Jakennel, elaludt. Reggel amikor felkelt, elment a tóhoz. De mielőtt kilépet, volna a fák takarásából, meglátta Sesshoumarut amint a sebet tisztító le, volt húzva az ingje és a préme, meg a pajzsa.

Szireisz kilépett a bokrok közül. Sesshoumaru nem fordult meg, így a lány csak a hátát látta ami tele volt kisebb és nagyobb hegekkel, nem látta a csonka karját, úgy volt féloldalasan lehúzva.

-         Mit akarsz? –megfordult, így Szireisz látta hogy mindenhol tele van sebbel.

-         Akármilyen furcsa, nem téged kerestelek. – nem bírta levenni a szemét, a sebekről. – Fürödni jöttem. – fejét felemelte és a szellem arcát nézte, ami oldalt volt fordítva, épp felhúzta a ruháját.

Szireisz elnézte volna még egy ideig. De elszakította a tekintettét, és inkább a földet nézte. Sessu felhúzta a felsőjét. Majd elindult, a lány mellet ment el. Szireisz megfordult utána, majd követte. „utálom a vizet, akkor minek fürödjek?” Figyelte a szellemet ahogy előtte lépkedet, hangtalanul. Kezdte unni a helyzetet, ugye inkább elkezdet, fél hangosan dúdolni:

-         Yama no naka, Mori no naka, Kaze no naka, Yume no naka… - a szellem megállt és hátra fordult. Szúrós szemmel ránézett. A lány arcáról lehervadt a mosoly. Majd nem a szellembe ütközött. Úgy érezte hogy a szellem mindjárt átdöfi a tekintettével.    

-         Csönd! – szólt rá. Majd megfordult és ment volna tovább.

-         Miért? – kérdezet vissza kihívóan.

-         Nem tudod hol a helyed te korcs. – majd kihúzta a kardját. Nem a legerősebb támadást indította a Tokijinnel, nem akarta megölni, csak azt akarta hogy a lány tanuljon arról valamit, hogy mi a rang, és erő béli különbség egy szellem és egy korcs között.

Szireisz nem tudta kikerülni, pont mellkason találta az egész támadás. Egy fához csapódott. Megpróbált felállni, de nem volt elég ereje hozzá. Visszarogyott, megfogta a sebét, ami égette, majd lüktettet és fájt. Nagyot nyelt.

-         Szánalmas. – jegyezte meg a szellem, és már indult volna tovább. Szireisz lenézően ránézett.

-         Hova mész? – nyögte a fájdalomtól, és újra megpróbált felállni, most az egyik karjával a fába kapaszkodott, és így sikerült neki.

-         Megölők egy szellemet. – majd folytatta nyugodt, kimért, lassú lépteit.

-         Nem érzek szellem szagot. – panaszkodott, miközben megpróbálta felérni a démont. Fájt neki a seb de nem szólt.

-         Őt meg kell keresni, nagyon messze van.

-         És ezt miért tetted? – hangja, komoly volt. A kutya szellem meglepődött. „Hogy mer valamit is számon kérni rajtam? Hisz most kapott, egy vágást.”

-         Örülj hogy nem öltelek meg. – már nagyon leakarta zárni az egészet. Idegesítette a félszelem jelen léte.

-         Milyen boldog vagyok. – mondta gúnnyal, lassabban lépkedett mint Sessu, kicsit meggörnyedve mert a fájdalom, mindannyiszor ahányszor kiakart egyenesedni össze rántotta. Sejtette hogy rossz fát tett a tűzre.

-         Csönd. – válaszolta egy kicsit dühösen Sesshoumaru. A lány már nyitotta volna a száját a válaszra, de megszorította a sebét, hogy tudja mekkora fájdalmat tud neki okozni. Inkább csöndben maradt. Követte a démont, bár nem tudta hova mennek. Azt sem hogy Rinéket miért nem viszik. De most nem kérdezett.

-         Álljunk meg! – szólt oda a démonnak. Aki hátra nézett, látta hogy a lány jobban vérzik. Majd a folyóhoz sétált, ami ott csordogált. Összerogyott előtte.

„Szánalmas” gondolta. Nem várta meg a lányt, már ment is tovább. Már nincs messze a démon. A lány ennek jobban örült, majd utoléri, addig is nem kell nézni a lebecslő tekintettét. Gyorsan lemosta a sebét majd a sálja maradványából, ami eddig a nyakán volt, megpróbálta áttekerni a sebet, hogy elszorítsa. Amikor érezte hogy van elég ereje, felállt, és ment a szellem, után. Még érezte a szagát. Amikor felérte, már a nap lemenőbbe, volt. Fáradt volt, örömmel nézte, hogy a szellem már leült egy fához. Volt mellette egy fa, ahhoz sétált, és a hátát neki döntötte. Maga sem tudta miért de Sessut figyelte. Valami furcsa érzés kerítette hatalmába míg oda hajolt hozzá. Nem tudta miért teszi. Sessu éber volt, nem tudta mit akar tőle a szellem.

Szireisz megcsókolta.

Sesshoumarunak kipattantak a szemei, és olyan meglepődés volt benne mint még soha. A lány is megijedt. A nagyúr elkapta a lány kezét és felemelte, így vált el a lány szája Sessuétól. Összeszűkült a gyomra, és a torkába volt.

-         Ezt meg miért csináltad? – még mindig érezni lehetett a hangjában a meglepődést. A lány nem tudott válaszolni. Beszélni sem tudott. Ő maga is meglepődött nem csak a maga ha nem szelem tettén is. Értelmes szót sem tudott mondani.

Ez Sesnek is fel tűnt, ugye elhajította, nem messze. Csak egykét lépésre magától. Érezte hogy a lány nem érez félelmet, vagy szomorúságot, csak ugyan olyan meglepődést. Szireisz sebe lassan reinkárnolodot, vagyis egy halandóhoz képest gyorsan. Már a fele be volt forrva. Elakarta felejteni, mindazt ami történt. Nagyokat pislogott, majd felállt, és ha mi sem történt volna, egykét fával odébb elfeküdt, pihenni.  Pedig magában, akár hogy is próbálta elfeledni, és tudomást sem venni róla…megtörtént. Érezte magán a démon kutató tekintettét, de inkább próbált elaludni. Majd valamikor hajnal felé sikerült. Hamar felkelt még álmában is a gondolatok kavarogtak benne. Gondolta, megkeresi az a tót, aminek a jelenléttét érezte. Felállt. Majd indult volna, amikor meghallotta hogy Sessu is felkelt. Nem fordult meg, inkább ment tovább.

-         Állj meg, vagy megöllek. – halotta a jéghideg hangot a háta mögül.

-         Most ne kövess. – mondta a lány.

-         Mert? – kapta a választ, és érezte hogy Sessu felé lépked.

-         Fürdeni szeretnék. – megfordult, szembe találta magát a démonnal, aki fél fejjel nagyobb volt nála.

-         Azt hittem a tegnapiak után. Majd megkérsz hogy kísérjelek el. – Sessu nyugodt és rideg hangja kegyetlenül csenget.

 A lány majd felforrt, egy pillanat alatt akkora dühöt érzet. „Miért nem tudott úgy tenni mintha mi sem történt volna? Mert történt valami”- válaszolta meg magánnak a kérdést. „Én, én felajánlkoztam!” –döbbent rá, hogy a szellem úgy fogta fel, pedig nem az történt. Indította a kezét, de a szellem elkapta, „Ostoba korcs, nem tanul semmiből.” – gondolkodott magában. „talán a halálból tud.” Elengedte a kezét, a tokijint elő húzva megölte. Úgy hogy a kard hozzá sem ért. Már indult volna tovább, nem kellet neki a korcs, eddig sem nagyon tudta miért mentette meg. A kard lüktetni kezdett, a szellem gondolta hogy ez lesz. A Tenssaiga ha már valakit egyszer meg ment, addig csinálja ezt amíg, meg nem teszi azt amit a kard akar. „legyen” Majd vissza fordult, elő húzta a kardját. Meglátta az alvilág küldötteit. Egy suhintással, eltüntette őket. Már indult is volna tovább.

- Remélem ezek után, békén hagysz. – hátranézett még egy pillanatra, látta ahogy a lány már fel is kelt.

- Sajnos nem tehetem! – majd követni kezdte. A nagyúr nem ment gyorsan. Szireisz megérezte Jaken szagát.

Amint kiléptek a bokrok közül, már hallották Jaken meg könnyebbült hangját.

-         Végre! Én már úgy aggódtam, Sesshoumaru sama. Hol voltak?

-         Semmi közöd hozzá.- válaszolta a démon. Jaken már megszokta ezt a fajta választ. Majd arébb ment. Nehogy útban legyen. – Rin? – figyelte a talpnyalóját, amint az nem tud válaszolni. Majd a kislány szaladt ki a bokrok közül, Aunal.

-         Sesshoumaru sama. – ordította boldogan.

-         Itt maradsz velük. – nézett Szireiszre. Majd már indult volna.

-         Nem maradok sehol. Te nem parancsolsz nekem. – mondta dühösen a lány.

-         Hogy mersz így beszélni vele? – kérdezte Jaken, miután sikerült megszólalni az első döbbenetéből.

-         Szeretsz meghalni? – kérdezte a démon. Majd már el is indult. Amikor Mind hárman, megérezték Naraku szagát. Csak Sessu tudta hogy ez csak az egyik csatlósa. – Miért jöttél?