Sesshomaru úrfi naplója

(6. rész)

  Árvizek éve, hatodik szakasz

 Az összes istenre, aki erre honol… Senkinek sem kívánok olyan szörnyű napot, mint ami nekem volt… Először összetörik a szívemet, összeveszek a legjobb haverommal, aztán fogságba ejt egy egész falu férfiéhes amazon, és most meg még meg sem fürödhetek!!! Az élet igazságtalan!

*

 Ma reggel jól teletömtem magam a reggelivel, úgyhogy elmentem, futottam egy kört… Nehogy elhízzam… Hih! Gondoltam, egyúttal megkeresem Miyát is, mert ma reggel már elment a három istenhez (erő, bölcsesség, életvágy) mágus leckéket venni. Már egész ügyes volt, de azért még volt mit tanulnia…

 Szóval futottam körbe-körbe… Aztán szagot fogtam… Miya illata volt… Akkor volt ilyen intenzív illata, ha lefürdött… Hogy szeretem ezt az illatot… Hát, igen. Egy ideig szimatolgattam, majdnem hátraestem, annyira bódító volt… Így csak egy beteg beszél… Szívbeteg… Hih! Na, szóval… Elindultam a szimat irányába, és nemsokára egy tisztás mögé értem. Ott megláttam őt. Hosszú haját szárítgatta egy kendővel. Megszokott bőrruháját viselte, mely már eléggé elnyűtt volt… De ő mégis gyönyörű volt bennük… Er, na jó… Befejezem… Tarraram! Itt jön a poén:

 Oda is mentem volna az ifjú mágushoz, csak hogy volt ott más is… Kahn. Haja vizes volt, ezért kiengedte, hadd száradjon. Épp az övét csatolta be. Odaült Miya mellé, és beszélgetek. Úgy emlékszem, az, aki tűzmágusnak készül, egy tűzőrrel kell, hogy gyakoroljon néha. Lehet, hogy ma olyan nap volt. Csak remélni mertem, hogy nem együtt fürödtek meg…

- Teljesen kifáradtam ma… - Hallottam Miyát Kanhoz beszélni.

- Igen… Legközelebb vigyázz majd, hová célzol, rendben?

- Rendben… -mosolygott rá.

- Mondd csak…

- Igen?

- Nem lenne kedved edzésen kívül is találkozni velem?

 Állam a földig ért. Tényleg megkérdezte? Megkérdezte, hogy találkozna-e vele? Ezt nem hiszem el… Csak ne mondjon…

- Ha gondolod, szívesen. Csupán apámtól függ…

 Ne! Csak… csak ezt ne! Találkoznak! Ez érthetőbben rendezvous ajánlat volt! Ez a mocsok! El akarja lopni tőlem! Na, azt már nem!

 Legszívesebben megöltem volna Kahnt, de eszembe jutott, hogy Kahn a barátom, és Miya drága még semmit sem sejt érzéseimről… Nem tehetek semmit…

- Akkor taníthatnál még pár trükkre, igaz? – kérdte a lány naivan. Tudtam, mire gondol Kahn. Olyan volt, mint a többi férfi… Perverz…

- Igen. Van pár dolog, amit nagyon szívesen megmutatnék neked, Miya…

Sejtetem, hogy ilyesmit mond majd… Disznó… Miya felállt, és ment volna, de Kahn megragadta a kezét, és visszahúzta. Mire készül???

- Kahn! Eressz!

- Mi lenne, ha most tartanánk… Azt a találkát?

- Most? De… Miért?

- Miya… Figyelj ide… - rántotta magához – Már régóta kinéztelek magamnak…

- Mi? – jött zavarba.

- Legszívesebben itt és most… - és készült, hogy megcsókolja.

 Na, ez már mindennek a teteje! Nem bírtam tovább nézni! Kiugrottam a fák közül, és félrelöktem Kahnt.

- Sesshomaru! Mit keresel itt? – kelt fel a földről.

- Na és te… Mire készültél éppen, mi? – tört ki belőlem a kérdés.

- Mi közöd hozzá?

- Elég! – vágott közbe Miya. Széthúzott minket, és könnyedén felemelt engem egyik kezével, a másikban Kahn lógott.

- Mint a kisgyerekek! Nem tudnátok egyszer kultúráltan viselkedni?

 Tudniillik, Kahnnal tegnap véletlenül kettétéptünk egy ruháskosarat, egyértelműen azért, mert mindketten segíteni akartunk cipelni azt. Miya mérges lett, mert a mosott ruha a sárba hullott, és moshatta újra…

 A lány aztán letett minket.

- Én megyek… - kacsintott Miyára – folytatjuk… - és tűz képében eltűnt a szemünk elől. Csak hogy… Tch! Miya-chan aztán felém fordult.

- Mondd, miért csináltad ezt?

- Nos, nem bírtam nézni az ocsmányságot, amit művelni készült…

- Meg tudom védeni magam…

 Lesütöttem a szemem. Milyen ostoba vagyok… Lehet, hogy éppen ezt várta Kahntól… Vannak ilyen lányok… De én nem ilyennek ismertem meg…

- De azért köszönöm… Ez azért kicsit sok volt tőle… Egyébként nem ilyen, csak ha agyára megy az edzés…

- Te már csak tudod…

- Hm?

- Semmi…

Csodálkozva nézett, majd elindult az ellenkező irányba.

- Nyelvórákat veszek… Mennem kell egy időre – állt meg mentében – Addig légy jó! És le ne késsd a vacsit! Ma én főzök! – mosolygott.

- Rendben, ott leszek… - mosolyogtam vissza – Sayonara!

- Sayonara! – intett, és elfutott.

 Ott álltam dermedten. Mi van, ha ezek szeretik egymást? Mi van, ha már azelőtt így volt, hogy én idejöttem? Mi van, ha esélyem sincs? Én is pont jóba szeretek bele… Először érzek így valaki iránt, erre tessék: FOGLALT! De lehet, hogy nem… Azért még próbálkozom… De hogyan? Megkérdezek valakit… De előbb… Kicsit összeragasztom szilánkos szívemet…

 Szóval elmentem, és megkérdeztem Jakerut. Igaz, hogy az ő szíve egy nagy jégtömb csupán, de idősebb, mint én, és biztosan tud ilyesmiket.

- Te, Jakeru…

- Mi van, kutyuli?

- Er… -utálom, ha így hív – Hogy jössz be lányoknál?

- Van jelölt? Nahát… Felnő a kutyakölyök…

- Na, most komolyan…

- Mitől szeretnek a lányok? Hát, szeretik, ha megértő agy, na meg kedves, udvarias, játékos…

- Hogy játékos?

- Khm… Hát… Talán neked még nem kell annak lenned…

- Tovább?

- És a legfontosabb: Kell sok pénz! A lányok főleg a gazdagokat szemelik ki…

- Gazdag?

- Igen… Pénz kell? Nem adok! De kereshetsz is… Keress munkát!

- Dolgozzak?

- Akarod a kicsikét, vagy nem?

- Naná!

- Akkor keress munkát. A piacon van egy csomó hirdetés… Válassz egyet…

- Köszönöm…

- Nincs mit…

 Azzal elmentem a piacra. Néztem a hirdetőtáblát, de üres volt… Mindent elvittek…

- Hé, te! – szólt egy hang az egyik bódé mögül – Munkát keresel?

- Igen…

- Gyere közelebb! Van egy állásom a számodra…

 Odamentem. Még kérdeztem valamit, azt hiszem… Aztán tompa koppanás, és kihagy az agyam… Leütött…

 Egy ketrecben ébredtem, a falhoz láncolva. Kinyitottam két szemem, pislogtam, körülnéztem a sötét helyen. Kahnt láttam mellettem lógni, szintén láncon. Jól összeverték, úgy hurcolták ide. Látszott a sérüléseken. Egy tűzőr nem sérül, de ő még csak kezdő volt… Talán ez volt az oka…

- Hé! Kahn! – szóltam oda suttogva.

- Au, a fejem… - tért magához – Sesshomaru? Te itt?

- Igen, sajnos… De hol vagyunk?

- Nem tudom…

- Hogy kerültél ide?

- Sétáltam itt a közelben, aztán rám támadott egy csapat nő, és elhurcolt ide…

- Egy csapat nő?

- Igen…

- Mit akarnak tőlünk?

- Ha én azt tudnám, haver…

Akkor előlépett egy lengén öltözött nőszemély, kulccsal a kezében.

- Itt az idő! Ti most velem jöttök! – szólt oda, mint pár vadállatnak, és kinyitotta a ketrecet. A láncokat fogva húzott ki minket, aztán egy terembe dobott, majd utánunk lépkedett. Felkeltem a földről. Azon nyomban lefogott két másik nő. Kahnt is.

- Te! Kahn! Miért nem szabadulsz ki? Tűzből vagy…

- Legyengítettek… És nincs láng a közelben… Tehetetlen vagyok…

- Remek…

- CSENDET! – lépett ki az árnyékból egy selyemköpenyes nő.

- Te ki vagy? És mi hol vagyunk? – Ordítottam, szabadulni akarva, de én is elég gyenge voltam… Megláttam, hogy engem is jócskán elvertek, mert tele voltam véraláfutásokkal.

- Sellynek hívnak, és ezek az amazonjaim… Hölgyeim! Hol marad a köszöntés?

 Az amazonok előléptek, és vigyorogva mondták:

- Üdv, fiúk!

- NE! Amazonok! – kiáltott Kahn.

- Miért rossz ez? Megölnek?

- Rosszabb…

- Mondd már!

 A nők nevetni kezdtek, és Selly mondta tovább.

- Ezen faluban csak nők élnek, ugyebár… És valahogyan növelnünk kell a populációt…

- MIIII??? – képedtem el. Erre kellünk nekik? Ez… ez… undorító!

- Bizony! Aztán előbb, utóbb belehalunk, mert semelyik férfi nem bír el ennyi nővel egyszerre…

- Az istenekre! SEGÍTSÉG!

- Kezdődjék a rituálé… - gyújtott meg az egyik hölgyemény egy fáklyát. Kahnnak felcsillant a szeme.

- Végetek! – üvöltötte, és teste tűzzé vált, így kiszabadult a vadorzók karmai közül. Lángcsóvaként végigcikázott a nők között, akik tüzet fogtak, és szemünk előtt égtek halálra.

- Menjünk innen! – utasított Kahn, és kirohantunk az égő faluból.

 Hazafelé beszélgettünk.

- De kifáradtam… - sóhajtott tüzes barátom.

- Bámulatos volt! Irigyellek erődért!

- Semmiség volt… Te, Sesshomaru…

- Igen?

- Szereted őt?

- Kit?

- Miyát…

- Er… - nem akartam megmondani, de mégis rávágtam – Igen…

- Sejtettem… Jobb, ha tudod! Van egy riválisod…

- Úgy érted, hogy te és ő…?

- Szép is lenne… Egyenlőre egyenlők az esélyeink, haver…

- Ennek örülök… És bocsánat, hogy úgy lenyakaltalak… - mosolyogtam, mert tetszett, amit hallottam…

- Érthető… Féltékeny voltál… Én is ezt tettem volna a helyedben… - mosolygott vissza.

- Jobb lesz, ha ezt senki sem tudja meg…

- Főleg nem ő…

- Igen… Még félreértené…

- Tartsuk titokban! Tudod mit, kössünk fogadalmat! Mint a testvérek! Úgyis jóba vagyunk annyira, nem?

- Jó ötlet! Kezet rá! – vidultam fel egyszerre.  Mégsem vesztettem el a legjobb haveromat, ki egyben a riválisom. De rendes volt tőle, hogy elmondta, hogy még egyenlők vagyunk… De jó! Hih!

**

 Estére hazatántorogtunk, onnantól lépett érvénybe a fogadalom: SENKI sem tudhatja meg! Soha! Nem fürödhetek meg, mert Gordon-sama kisajátította a fürdőt… Megfürödtem azért a patakban, de az nem ugyanaz… De be kell érnem ennyivel… Ma kaptam egy puszit Miyától, mert segítettem kihordani a vacsit, és megdicsértem érte! Nem hazudtam, mert tényleg ízletes volt… De boldog vagyok! Ez egy jó pont… A pénz még jön… Majd utánanézek annak a munkának… Huh, de sokat írtam ma! Volt mit! Hih! De most Sessy-chan, avagy Fluffy, ahogy Miya hív mostanában, aludni megy… Nem nagyon tetszik a név, de az ő szájából egész aranyos… Hih! Na megyek! SAYONARA!